Űrutazás

Űrutazás

Élménybeszámoló a Balatonról

2017. április 13. - Szállodák

Mindannyiunknak van egy kellemes története a Balatonhoz kapcsolódóan. Így van ezzel Szilágyi Renáta is, aki boldogan osztotta meg velünk emlékeit a kellemes tóparti pihenéséről. Sorait olvasva kedvünk lenne egy finom bort kortyolgatva végignézni a Naplementét a csodálatos "Magyar Tenger" partján...

"Néhány évvel ezelőtt párommal voltunk Fonyódon egy vendégházban, ezt a pár napot mondanám kedvenc balatoni élményemnek. Májusban mentünk, ennek minden előnyével és hátrányával. Sokkal kevesebb étterem, szórakozóhely volt nyitva, viszont nagyon nyugodt volt a part, kevés emberrel. A vendégház fantasztikus volt, hatalmas szobák, tisztán és igényesen berendezetten. Szép kilátás nyílt a Balatonra, amit alig tudtunk megunni. Mindkét este órákat ültünk az ablak előtt és gyönyörködtünk a tájban, arról nem is beszélve, hogy egyik este vihar volt és kivételes látványt nyújtott. Ott tanultam meg rollerezni, amit sajnos azóta ritkán gyakorlok. Sokat sétáltunk, finomakat ettünk és ittunk, jó visszaemlékezni az ott töltött 3 napra. Szívesen visszamennénk akár Fonyódra, akár egy másik helyet felfedezni. Szerintem kellemes hangulata és légköre van a Balatonnak, szeretünk oda menni." 
fonyod01-vert.jpg
Ha Neked is van bármilyen utazással kapcsolatos pozitív élményed, amit szívesen mesélsz ismerőseidnek, örömmel kalandozol el az ott kapott emlékeid között, ne habozz, és oszd meg velünk is az info@szallodak.hu címen és nyerj aktuális, közjegyző által hitelesített sorsolásainkon! 

A bejegyzés trackback címe:

https://urutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr5512424149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása